Káli István

Kánaán

Anikónak, hálával az éjjeli menhelyért

Gondold meg, Heródes!
A sivatag felől mézeskalács
morzsákat hord pórusaidba a szél,
himlőkrátereid termál vizében
kecses sügérek cikáznak,
homlokod gyulladt hegein
tavaszvirág a sárga gólyahír.
Miért ne pihennének végre harcosaid?!
Ronda zaj az ajtódöngetés, mikor
esti fürdetéshez készülődnek az anyák.
Tégy úgy kegyes nyugalommal, mintha
csakugyan egyszerre gyűrődött volna
minden himalája és szentandrásárok,
mintha nem tudnál különbséget tenni
élősködő tetvek és kacagó hiénák között,
mosolyogj fölényes megértéssel,
mintha senki nem járt volna vízen,
mintha soha nem laktunk volna jól
egyetlen megtört kenyérből.
Mondd, minek nekünk ez az ügy?
Most, amikor már valamennyit
szépen elrendeztük magunkban?
Miért ne lehetnénk végre mindannyian
boldog ügyefogyottak az ígéret földjén.


Imazsámoly

Nézd térdeplő szép lelked
selyemzsinórra fűzött
aszott steril herékből
vett rózsafüzért morzsol

Siket isten fülébe
vezeklést mért üvöltesz
a balsors nem megváltás

Talán ha otthon ágyban
párnák közt kéjtől holtan
feltámadáskor hittel
s ha kell majd tűzzel-vassal
mindig lesz annyi kisded